Egy év Finnországban

Egy évet töltök el EVS önkéntesként Finnországban. Ennek az élményeit szeretném megosztani barátaimmal, ismerőseimmel és mindazokkal akiket érdekel Finnország vagy az Európai Önkéntes Szolgáltat (EVS), esetleg mindkettő.

Ahogy fejlesztgetik egyre ezt a freeblog nevű témát úgy kapok tőle egyre inkább undort. A buta kis feliratoktól pedig lassan megőrülök. Régen is gáz volt, de most sokkal rosszabb. Pl mikor régebben vártam, hogy töltődjenek fel a képeim azt írta ki, hogy "Türelem tornaterem", már ez is gáz, de a mostani "Lassan mivan" feliratnál sokkal jobb.

Végül nem kis küzdelem árán átköltöztettem gondolataim sorát a http://eszakfolde.blogspot.com/ címre. Nem volt egyszerű, de technikai részletekkel nem szeretném terhelni a társaságot. Viszont ha valaki valaha is blogot akar nyitni, akkor ne a freeblogon tegye. Nem egyszerű dolog áttunkolni bárhova máshova a saját szellemi tulajdonom, mégha annyira nem is értékes, de nekem fontos. No persze most a Bloggerben nem a legszebb fizimiskával rendelkeznek a bejegyzések, de ha időm lesz majd szépítgetem őket. És talán hajlandó leszek valami összeszerkesztett pdf-mesekönyvet is alakítani belőle, ha már ennyien szeretitek a stílusom. Őszre talán kész lesz:)

Szóval találkozunk http://eszakfolde.blogspot.com/ -on:)

Mindjárt megy is oda az első bejegyzés:)

Pusszantás nektek :*

Alapvetően a címben foglaltak nem jelentenének problémát, lévén, hogy a főnököm egy nő. Ha közvélemény-kutatást folytattam volna köreitekben, hogy szerintetek megkapom-e a térképeket a hét végére, ahogy azt Mari megígérte, a lelkes olvasóim hozzávetőlegesen 87%-a mondta volna azt, hogy nem. 6% olyan naiv, mint én, és remélte volna, hogy megtörténik a csoda, a maradék 7% meg nem is beszél magyarul, és csak Mihályka képeiért nézegeti a blogon, így érdemben nem tudtak volna megnyilvánulni ez ügyben.

Mivel ma több furcsaság is történt velem inkább haladok kronologikusan, kezdve azzal, hogy felkeltem. Ha belegondolok már az is furcsa, hogy sikerült felkelnem. Vagy öt percen keresztül győzködtem magam reggel az ágyban, hogy ki kellene már másznom, összeszedni magam és elcsúszkálni a buszmegállóig: minél hamarabb érek be a munkahelyemre annál korábban jöhetek haza. Végül valahogy csak sikerült összekészülnöm és mert öntörvényű vagyok és szoknyamániás, ezért -11°C-ban képes voltam szoknyámban dolgozni masírozni. Mit nekem időjárás? Már teljesen fagyálló vagyok! Nem fáztam, kicsit sem.Tényleg nem. Anyu, mondom, hogy nem fáztam! Hidd már el!

A buszon egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy nő ordítozik. Ez Magyarországon annyira nem kirívó, de itt reggelente a buszokon síri csönd van, mindenki olvasgat vagy bambul, még az ismerősök se nagyon beszélgetnek egymással. És erre ott volt ez a nő, aki olyanokat kiabált, hogy „reggel” „mindenki” „disznó”. A kiejtése szép volt, jól artikulált és elég hangosan ordított, de mégse értettem többet a mondandójából, de valami nagy szívfájdalma lehetett, amit még a sofőrnek is megsúgott: 30 centiről ordított a fülébe. Komolyan féltem, hogy félre fogja rántani a sofőr a kormányt, de nem tette, viszont a következő megállónál lezavarta a nőt a buszról.

Negyed órával később jött a következő furcsaság: az irodaház előtti járda le volt zárva. A kapuban őrködő munkásnak mondtam, hogy be szeretnék menni, mert dolgoznom kéne, mire mondta, hogy szaladjak, mert mindjárt lapátolják le a tetőről a havat. Ez történt 8 előtt pár perccel. Hát ennek hallatán szaladtam is, de hogy minek? Felértem az irodába, megteáztam, elolvastam az e-mailjeimet, majd nekiláttam „dolgozni” (na erre még kitérek). Fél 9-kor kezdték el végül a havat lapátolni a tetőről és leverni a 30-60cm hosszú jégcsapokat. Nagyon furcsa azt hallani, hogy járkálnak a fejem fölött, pláne, ha a legfelső emeleten dolgozom:) Még szerencse, hogy tudtam, hogy nem a kopogó szellem a tettes.

Dolgozás alatt azt értem, hogy 6 óra alatt írtam egy oldalt. Egy hónapja írtam a tanösvény módszertanát és a beszámolót a táborról és ma már nem bírtam tovább húzni és befejeztem. A holnapi nagy tett az lesz, hogy elküldöm Birthének. Nagyon kellenének már azok a térképek!

Valamikor Mari is megérkezett, megkért, hogy holnaptól használjam a másik számítógépet, mert a fontos telefon azon az asztalon van, amit jelenleg használok. Egy mozdulat lett volna áttenni a másik asztalra a telefont, de gondoltam a jobbik gépet akarja, így nem kötekedtem vele. Az „új” munkaeszközömnek golyó feje (duci monitorja... az a nem lapos verzió) van és olyan gyorsan nyitja meg a gmailt, hogy amíg várok rá egy zöldborsónak elmagyarázom a kvantumfizika alapjait. És hogy mi lesz ennek az eredménye? Hát mi más: rengetek nagyon okos zöldborsó... ja, meg gondolom egy nagyon okos én, mert jelenleg hogy is mondjam... a kvantumfizikai szaktudást illetően egy szinten vagyok egy zöldborsóval... Még szerencse, hogy már dolgoztam azzal a géppel és rápartizánkodtam egy angol nyelvű open officet.

Kettes számú dolog, amit Mari mondott: nem, nem lesznek most térképek, mert van egy kis bonyodalom. Occsóért csak hatóságok kaphatják meg az adatokat, mi meg nem vagyunk hatóság, hanem civil szervezet. Amúgy a Maanmittauslaitos nagyon oda akarja nekünk adni az adatokat, de szereznünk kell egy hatóságot, aki hajlandó papíron birtokolni. Jelenleg ezen gondolkodik a SYKE, de Mari szerint a bürokrácia az egy lassú dolog. Erre mondtam Marinak, hogy akkor írjanak alá egy papírt a SYKE-vel, hogy ők lesznek a birtokosok, és a Maanmittauslaitos meg adja oda a térképeket és amíg ők papírt tologatnak én dolgozom.

Erre Mari azt mondta, hogy a SYKE még gondolkozik azon, hogy akar-e birtokolni. Erre mondtam, akkor írják alá a Maanmittauslaitosszal, hogy ők birtokolják a térképeket, mi fizetünk és használjuk őket és megint csak elkezdhetek dolgozni. Vagy beszéljenek a helyi önkormányzattal vagy a természetvédelmi hatósággal vagy bárkivel, de ne szórakozzunk már ilyenekkel. Erre azt mondta, hogy mekkora jó ötleteim vannak, eddig ezek eszébe se jutottak, de majd meglátja mit tehet. Én meg megyek a közértbe tököt és zöldborsót venni, pá!

 

Ez esetben Kati volt a köz, akinek a kívánatára szöszmöszölgetek még egy picit.

A szöszmöszölgetést rendhagyó módon nem szöszmösszel kezdem, abból lesz még elég. De bejelentenivalóm van ám, méghozzá igen nagy horderejű. Úgy esett, hogy még pénteken az előző bejegyzésben tárgyalt értekezlet után nem egyenest hazafele indultam, hanem éppen az ellenkező irányba. Na jó, nem teljesen önszántamból tettem, hanem Márti bujtott fel. Ki az a Márti, igaz? Márti lett a neve annak az édes kis fertelmesen randa béka/macskának (bécska), amit KáZsétól kaptam karácsonyra, és aki annyira csúf, hogy attól már imádnivalóan bájos. Sajnos az akasztója mindig leszakadt, így igen rövid pályafutása volt a táskámon, de múlt héten végre horgoltam neki rendes akasztót és most már vidáman hintázhat a táskámon, nem kell félnem, hogy fejest ugrik a hóba és elindul nélkülem világot látni. Meg is sértődnék. Szóval Márti fűzött meg, hogy menjünk már el a hakaniemi piacra körbenézni, merthogy ő egy igazi nő és imád vásárolni meg nézelődni. Engedtem a csábításnak és elmentünk. Ahogy sétálgattunk a kézművesek és a szuvenírárusok között egyszerre csak megláttuk Őt! A Lajost! Ott búslakodott szegény egy sütőformákkal megrakott állvány oldalára szegezve. Ahogy néztük bánatos kis szemeit, lógó orrát, egyszerre határoztunk úgy Mártival, hogy befogadjuk. Így a bejelentenivalóm nem más, minthogy új lakótársunk lett a Lajos. Lajosból sugárzik a boldogság (azóta is) és boldogan hintázik Mártival a táskámon. Íme egy kép a barátaimról:

 

 

 

 

 

 

Lajos egyébként egy fényvisszaverő fityegő, amit minden finn hord és nem csupán hóbortból, mint ahogy én azt eddig hittem. 2003 óta a láthatósági fityegő viselése kötelező Finnországban. Kb. két hete tudom, azóta gondolkozom, hogy ha eddig nem kötekedtek velem a rendőrök tán eztán se fognak. Persze ha a bérletemből indulok ki: otthon volt, hogy egy hétig bérlet nélkül jártam, mert a másik táskámban felejtettem és senki nem jött ellenőrizgetni, de miután a bérletem (és az összes iratom) hiányára az egyetemen jöttem rá hazafele a BKV-sok is megtaláltak. Persze végig stresszeltem, hogy elkapnak, el is kaptak. Szóval a finn rendőrökkel nem szerettem volna csicseregni, ezért nézegettem, hogy miféle fityegőtől nem vagyok rosszul, de mind randa és undorító volt, amit láttam. És akkor jött Lajos, a hős:) A többit már tudjátok :)

Most már jöhetnek a szöszmöszök:

A szöszmösz: a hentes, a sajtárus és a pék

Igen, ez mind van a hakaniemi piacon. És hogy eddig mért nem tűnt ez fel nekem? Az alsó szinten vannak eme kincsesbányák, csakhogy az alsó szint egynegyedét elfoglalja a halpiac. Mártival valahogy eltévedtünk (nemröhög) és véletlen egy másik bejáraton mentünk be, ahol nem méteres halak meredtek rám üveges szemekkel és árasztották magukból a halenyészet átható szagát. Az épületbe belépve egy zöldségespulttal találtuk szembe magunkat, mellette közvetlen édességes volt, majd tovább sajtok, teák, fűszerek, hentes. Egy hentesnél megálltam és kértem tőle 10 dkg-ot abból (az abból az itt parizert jelent, csak nem tudtam hogy van angolul). Az eladónő nem igazán értette mit akarok. Kérdezte, hogy 10 szelet kell-e? Mondtam nem, a súlya legyen 10 dekagramm. Nézett, nézett majd hirtelen megkérdezte: 100 gramm? Néztem rá, hogy végül is igen. Persze az már egy bonyolult filozófiai kérdés, hogy létezik-e 100 gramm parizer. Szerintem nem. Van 10dkg, 15 dkg, 20 dkg, de nincs 100g, 150g, 200g. Mivel azonban a néni nekem nem 100 g parizert adott, hanem 100 g OLYAT, ezért a parizer becsületén se esett csorba, én meg itthon vígan majszoltam a parizeres kenyerem.

A pékről még nem esett szó. Ahogy Mártival bóklásztunk egyszer csak a halpiacon találtuk magunkat. Én el akartam menekülni, de Márti fűzött, hogy nézzünk körül (na ja, ő imádja a halat), így az arcomon méla undorral próbáltam minél gyorsabban átrohanni a halas részen. Egyszer csak megláttam egy oldalfolyosót, több se kellett, odamenekültem. És feltárult a csoda: egy U alakú folyosón vagy 6-8 pékség egymás hegyén hátán rengetegféle kenyérrel. Persze kenyeret nem vettem, mert egyrészt őrült drágák, másrészt volt még itthon. De jó tudni, hogy van pékség Helsinkiben:)

 

B szöszmösz: Mihályka lábnyomozgat. Szerintem még Boborjánnál is ügyesebb:)

 

 

 

 

 

Sajnos a kép már megint nem éles, mert a kis bundás állandóan szaladgált.

 

C szöszmösz: hóemberke...

... lettem majdnem. Az úgy volt, hogy vasárnap reggel mentem hadtápolni a vöröshadseregem helyi alakulatát. A garázs végénél vagy 120 cm magas hótorlasz volt az épület teljes hosszában. Gondoltam lecsúszott a hó a tetőről és nekiláttam kikerülni, hogy mégse a legnagyobb havon vágjak át. Ekkor hallom fentről a rémísztő neszt, alig bírtam visszaugrani a fedezékbe, mikor röpült egy nagyadag hó. Ennek hatására még nagyobb kerülővel kerültem ki a veszélyes területet. Ahogy a garázs alól kiértem láttam, hogy Olli lapátolja a havat a tetőről. Most is olyan kommunikatív volt, mint eddig, tehát egy szót sem szólt, lapátolt tovább. No mindegy, ő már csak ilyen. A dolog pikantériája, hogy csak belebújtam a bakancsomba, de nem kötöttem be, mert a 60 cm-es hóban már kitaposott ösvényt csináltam az elmúlt néhány hótalan napban. A hótorlasz láttán sem volt kedvem cipőt kötni, aminek következménye, hogy a cipőm színültig megtelt hóval, a zoknim rommá ázott és amúgy térdig fehér lett a fekete melegítőnacim. Ez van, túléltem.

 

D szöszmösz: rabszolgasors

Törpillácska kifejtette, hogy a mókus etetése által én a mókus rabszolgájává váltam. Jelentem most már a tegnap engem bámuló 3 cinke rabszolgájává is váltam. Vettem nekik enni, ha már ilyen szépen ideszoktak a fenyőre. Majd nézegetem őket, ahogy falatozgatnak:) Ó, ha egyszer kertem lesz, lesz ott Kánaán a kis szőrös-tollas-szárnyas drágaságoknak:) Bár madáretetőt az ablakba is lehet akasztani. Na, majd nyáron barkácsolok egy szépet a cinkéknek otthonra, télig meg kitalálom, hogy a szemtelen rigókkal mit tegyek, akik állandóan froclizzák a vén trottyos berregőnket, alias Marcikát.

 

E szöszmösz: palacsinták

Sütöttem egy rakat palacsintát, de nekem ez sok, szóval ha ráértek ugorjatok be hozzám falatozni.

 

F szöszmösz: havazik, 65 cm :) Reggel a buszról láttam, hogy egyes helyeken akkora hegyeket építettek, hogy a panelházak első emeleteit simán eltakarják a hóhányások. Legalább hangszigetel. Jól hangzik: ideiglenes hangszigetelő töltés ^^

 

És ezzel mára búcsúzom is. Azt hiszem mindent elmeséltem, amit akartam. Kivéve egy valamit: vettem egy álomszép kockás szoknyát, amiben nem úgy nézek ki, mint tehén tütüben:) Az élet apró örömei:) Tényleg álomszép:) Pedig nem is csíkos... habár ahogy vesszük: két irányból is csíkos:)

Hogy vagytok nyuszifülek? Örültök a hónak? Itt fogy. Na nem olvad, hanem dózerokkal összekotorják, teherautókra rakják és elviszik. Gondolkodtam azon, hogy hova viszik a sok havat, de nem tudom. Én a tengerpartra vinném, mert előbb utóbb úgyis odajut, de a finnek ugye mások:) No mindegy, eshetne még itt is. Szörnyű, hogy többször értekezünk, mint ahányszor havazik. Ezen sürgősen változtatni kellene már.

Pénteken a térinfós projektről értekeztünk. Hát mit ne mondjak diónyi gyomorral masíroztam el a Szlellébe (SSL), ugyanis előző nap Mari közölte velem, hogy március előtt nem lesznek térképek, ha előbb akarom szerezzem meg ahogy tudom. Ezek után nem értettem, hogy miről is akarunk beszélni, sőt féltem, hogy már megint a semmiről fogunk értekezni két órán át, majd megveregetjük egymás vállát, hogy ezt jól megbeszéltük, és utána megint nem történik semmi. Elkeseredve bár nem reményvesztetten készültem a megbeszélésre. A megbeszélés nekem megfelelő mederben tartásához készítettem egy tamtamot, ami jelen esetben egy 7 kérdésből álló lista volt:

1. Ki veszt részt tettlegesen a projektben és milyen feladatokat vállal?

2. Mire akarják használni az adatbázist?

3. Milyen adatokkal szükséges feltölteni, hogy a célnak megfeleljen?

4. Hogyan tudjuk használni Lauri adatbázis kezdeménykéjét?

5. Ki és mikor szerzi meg a térképeket a Maanmittauslaitostól?

6. Milyen anyagi eredményekkel fog végződni számomra ez a projekt (projekt leírása, összegzése, GoogleEarth publikáció és ugye maga az adatbázis)

7. Határidők

 

Elhatároztam, hogy addig nem tekintem eredményesnek az értekezést, amíg minden kérdésre választ nem kaptam. Az értekezlet elég gyászosan kezdődött, mert néhány résztvevő név nélkül Sini és Lauri azon kezdett el aggodalmaskodni, hogy bonyolult és sok munkával jár megcsinálni az adatbázist. Mondtam nekik, hogy a bonyolult és hosszadalmas részét én fogom megcsinálni, nekik gyakorlatilag csak az új felmérések eredményeit kell belepakolászni és karban kell tartaniuk.

Az első számú dolog, ami miatt kis híján lefordultam a székről: nem akarnak számítógéppel rajzolni, mert tollal papíron egyszerűbb. Én meg nem akarok papíron rajzolni, mert 10 éve túlhaladott ráadásul gázul néz ki. Fel nem foghatom miért egyszerűbb papírtérképen filctollal rajzolni és ha papíron akarnak rajzolni, akkor miért vagyok itt?

Egy kis kitérő: az, hogy én most itt ülök eme nagyon szöszölős kockás plédbe bugyolálva a hátam mögött a fenyőfán csücsülő és engem kukkoló három cinkével annak az Olli Turunennek köszönhető, aki a tanösvényem folyton lefitymálta majd az összes dicsőséget és vállveregetést begyűjtötte érte. Ez a fent nevezett emberke azért választott ki engem többszáz jelentkező közül, mert a csili-vili önéletrajzomban említést tettem arról, hogy jó barátságot ápolok többek között az ArcGIS-szel és ezt néhány bájos kis példával illusztráltam is. Ezért 2008 októberében azt mondta nekem, hogy ha lenne kedvem Finnországba jönni és a papírtérképes munkamódszerüket haladó szellemiségben térinformatikai alapokra helyezni, akkor tárt karokkal várnak. 2008 októbere és 2009 júniusa között azonban nem sikerült felemelni a telefont és megkérdezni az illetékes hatóságokat, hogy a digitális térképeket mikor, hogyan és mennyiért kaphatjuk meg, így mikor megérkeztem gyakorlatilag senki nem tudta mit kezdjenek velem és Olli épp külföldön volt. Így pályafutásom mindenféle ügyes bajos dolgokkal kezdődött, majd nem várt szerencsémre szembe jött a tanösvény, amivel nagyon boldogan lefoglaltam magam december közepéig. Tavaly október környékén kezdtem el pedzegetni a térinfós dolgot, eredménytelenül. Mikor januárban visszajöttem éreztem, hogy ha csinálni akarom be kell keményítenem. Elkezdtem hát komolyabban megismerkedni a QGIS-szel, hatalmas mennyiségű ingyenes adatot töltöttem le és napi 3 emailt írtam Marinak, hogy "ezt találtam, azt találtam, ez lenne az ötletem, szerinte kell- nekünk ilyen adat, stb." Lelkes volt, de nem nagyon mutatott együttműködést, csak a "hú, de klassz"-ig jutottunk el. Így múlt héten leírtam neki, hogy mit fogok csinálni és mikorra leszek kész pontokba szedve határidőkkel és akkor végre beindult a gépezet. Na ezek után kanyarodjunk vissza az értekezlethez:

Szóval rajzolni nen akarnak... érdekes. Szerencsére Lauri felvetette, hogy van digitális rajztábla is és tök olcsón tudnának szerezni egy kisebbet az irodába amin ugyanúgy rajzolhatnak, mint papíron. Anno erről azt tanultam, hogy kezdetben valóban digitalizáló táblákat használtak a GIS programokhoz is, csak annak ugye meg kell mondani, hogy mennyi időközönként vagy milyen hosszú vonalszakaszonként rakjon le egy töréspontot, amitől vagy túl sok pontom lesz vagy nem lesz elég precíz a kép. No ez már az ő bajuk, nem említettem meg ezt az apróságot.

Következő problémájuk az volt, hogy túl nagy meló feltölteni az adatbázist. Erre már igazán okosan néztem: szóval nemcsak rajzolni, de dolgozni se szeretnének. Remek. Megnyugtattam őket, hogy ez pont olyan, mintha egy exceltáblába írkálnának be dolgokat és valóban az előző évek munkáit feltenni nagy feladat, de azt nem ők csinálják meg, hanem ez a kedves kis bloggerína itt ni, az egyes felmérések után pedig 5-10 sor kitöltésétől talán nem törik le a kezük.

Az aggodalmaskodók megnyugtatása után végre rátéérhettünk a tárgyra. Az értekezlet többi részét nem részletezem csak a tamtamom fáradhatatlan püfölésével kicsikart válaszokat ismertetném:

1. Lauri és én. Összeállítjuk az adatbázis struktúráját, Lauri ezen felül nem tudom mit csinál, de én rajzolom a polygonokat szorgosan.

2. Lövésük sincs, de megbeszélték, hogy a csoportlistán megtárgyalják ezt a kérdést.

3. Lövésük sincs, mert lövésünk sincs arról, hogy mire akarják használni az adatbázist, de ezt is megtárgyalják a listán.

4. Leírtam Laurinak az észrevételeimet, ami alapján ő felküldi a listájukra megtárgyalni. Szerencsére megegyeztünk néhány dologban, ami tuti kell az adatbázisba, így legalább valamivel elkezdhetek majd dolgozni is, amíg a többiek tárgyalnak a levlistán :)

5. Mari szerez papírt a SYKE-től, Sini szerez pénzt a Greenpeacetől én meg fogom a papírt meg a pénzt és elballagok a Maanmittauslaitosba a térképekért jövőhéten.

6. Csinálok amit akarok, projektösszegzés faszán hangzik csináljam meg, a GoogleMapra való feltöltést pedig jobban díjazzák, mint magát az adatbázist.

7. Nem beszéltünk róla, így én tartom magam a Marival közölt menetrendemhez.

Ezek után az adatbázis meg lesz, kész lesz, szép lesz, engem meg majd felhívnak 2 év múlva, hogy "Te Niki, segítenél egy kicsit, mert emlékszünk, hogy tanítgattál nekünk valamit, de mégse tudjuk használni az adatbázist és a hatóságok kiröhögnek a papírtérképeink miatt."

Szóval az értekezgetés adott némi reményt, hogy nem tököt vakargatni fogok egész tavasszal. Mekkora szerencse, tél közepén fogalmam sincs honnan szereztem volna egy megfelelő tököt, amit vakargathatok.

Első szöszmösz: hóhelyzet

Hóban nincs hiány, bár őszintén szólva én bizony keveslem. Nincs mese, több kellene, ez a 60 cm igencsak soványka. De tényleg. A sok hónál már csak a mégtöbb hó a jó és lehetőleg hulljon nagy pelyhekben órákon át, hogy nézhessem az ágyamban fekve az utcai lámpa fényében, ahogy pihepuhán betakargat mindent. Az olyan puha és jó és puha és fehér és szép és puha is, sokkal szebb az egész város hó alatt és mégszebb lenne mégtöbb hó alatt. Nem, nem őrültem meg. De! Szóval havat ide még-még-még!

Amúgy a finn meteorológiai szolgálat kétféle riasztást ismer: rossz útviszonyok és nagyon rossz útviszonyok. Az előbbit akkor adják ki, amikor az autópályákon is már 10 cm hó van, de a keréknyomokból ki lehet sakkozni hol az út. A második riasztást ritkán és csak igen indokolt esetben használják (pl tegnap reggel): Ebben az esetben az átlag finn autóval rendelkező állampolgár napja úgy kezdődik, hogy reggel kimegy a házból, megpróbálja kitalálni, hogy melyik hókupac alatt van a kocsija és kiássa (jobb esetben a saját kocsiját és nem az éjjel elakadt hókotrót, a szomszéd nénit gurulósszatyorral vagy a házőrző ebet), felszereli rá a hóekét és elindul találomra, remélhetőleg nem a szomszéd kertjében vágva új csapást.

Tegnap tényleg láttam hóekés terepjárót, nem én találtam ám ki. És néhány kép is itt van illusztrációnak.

 

 

 

 

Második szöszmösz: apró lábak nyomában

Nos, íme a mogyorólelőhely mókusperspektívából. És nem kellett ám lehasalnom a fényképhez, guggolva ideális a hómagasság a képhez:)

Mikor ma hazaértem Sini mesélte, hogy délelőtt látta Mihálykát a nyírfán rohangálni, de a kis szeleburdi elvétette valahogy az egyik akrobatamutatványt és leesett. Íme a rajzfilmbe illő illusztráció: Jól kivehető rajta, hogy Mihályka talpra esett és talpraesett is :)

A képen látszik, hogy bundás kis barátomnak nem esett komoly baja, indult is a következő fára föl.

 

Harmadik szöszmösz: vannak még kedves emberek Helsinkiben

Meglepő, de szívet melengető és igaz. Bementem a postára bélyeget venni. Látszólag ez egy igen egyszerű téma: bemegyek, megmondom hány Ft-os (eurós) köll, odaadják, fizetek és kész. Nos, mikor mondtam a postásbácsinak, hogy 80 centes bélyeget szeretnék elkezdte előszedni a készletet: volt csillogós, színváltós, kerek, hosszúkás, átlátszó, érdes, selymes, animált, pöttyös szélű, sima szélű, pucér bácsis, tündérkés és még vagy sorolhatnám reggelig, a lényeg, hogy millió féle. Először a csicsásakat kezdte elém kipakolni, hogy válasszak, mire megkérdeztem, hogy extrák nélküli, sima bélyege esetleg nincs? Hát több sem kellett neki, elém borított egy fiókot, hogy válogassak. Én ráböktem egy málnásra, hogy az jó lesz, de ő csak futkosott körbe tovább és hozta mindenhonnan a különböző bélyegeket. Mondtam neki vagy 5ször, hogy de a málnás tényleg jó lesz, csak nem nyugodott, amíg a teljes választékot fel nem vonultatta előttem, mindezt hihetetlen lelkesedéssel és széles vigyorral az arcán. Hát mit ne mondjak én is fülig érő szájjal győzködtem, hogy márpedig nekem a babarózsaszín málnás bélyeg tökéletes lesz. Ja: nem mondtam? Akkor most mondom: babarózsaszín. Amúgy meg lehet nézni micsoda választék van bélyeg témában Finnországban. És íme az én cuki kis rózsaszín bélyegem, amivel nemsokára anyámat boldogítom majd:)

 

Negyedik szöszmösz: Jó kérdés.

Mivel az országgyűlési választások alatt Helsinkiben leszek és szeretnék szavazni (és nemcsak azért, mert vagány külföldön szavazni és meg akarom nézni a magyar nagykövetséget), ezért kérelmet kell benyújtanom az otthoni lakhelyem szerinti önkormányzaton, amit a tájékoztató szerint megtehetek személyesen, ajánlott levélben és meghatalmazott útján. Mivel innen az ajánlott levél több, mint 6 euróba kerül, ezért írtam az önkormányzatnak, hogy feladhatom-e a levelet simán, vagy csak ajánlva fogadják el. A válasz az volt, hogy a kérelmet leadhatom személyesen, ajánlott levélben vagy meghatalmazott útján, de faxon vagy e-mailben nem. Ebből arra gondoltam, hogy akkor ebből egy sima levél lesz anyámnak, akit a rámruházott hatalomnál fogva feljogosítok arra, hogy nyújtsa bé a kérelmem az önkormányzaton. Na ezért kellett a rózsaszín bélyeg :)

 

Ötödik szöszmösz:

Most megyek ledőlök picit, mert elfáradtam a nagy szöszmöszölésben. Csóközön csibefasírtkáim és Törpillácska.

Többszöri sikertelen munkavégzési kísérlet után hétvégére sikerült annyira kiakadnom, hogy már attól voltam idegroncs, hogy hisztizek. A lényeg, hogy kiborult a bili és megtettem, amit már régóta terveztem: írtam egy tájépítész irodának, hogy szeretnék náluk dolgozni heti pár órákat, fizetést nem kérek, csak szeretnék gyakorlati tapasztalatokat gyűjteni a szakmámban. Válasz még nem érkezett, ha jövőhét végéig nem jön, akkor egy másik irodának írok. Ezt nem akarom szétküldeni egyszerre több helyre, mert milyen már azt mondani, hogy "bocs, már nem aktuális". Meg így szimpátiasorrendben írkálhatok. És hogy honnan a szimpátia?

Én 2008 tavaszától akartam kijönni Finnországba, először ERASMUS szakmai gyakorlattal. Anno nagyon sok helyre írtam szerte Finnországban, hogy jönnék gyakornoknak, és bár a felkeresett helyek nagytöbbsége válaszra sem méltatott szép számmal kaptam "sajnáljuk, most nincs szabad gyakornoki hely, de drukkolunk", "sajnáljuk, kicsi az iroda, de drukkolunk", "sajnáljuk,öregek vagyunk, de drukkolunk", "sajnáljuk, elmentünk szülni, de drukkolunk" leveleket. Akkor elég lehangoló volt, de most fogtam ezeket a leveleket, kiválogattam belőle a Helsinkiben lévő irodákat (ez 6 db) és most írtam a legszimpibbnek, akinek kicsi az irodája, de talán ha nem állandónak mennék, mint ERASMUSszal esetleg van némi esélyem. El nem tudjátok képzelni, hogy mennyire szeretnék burkolatrétegrendeket rajzolni vagy csak szimplán digitalizálni a papíron született gondolatokat. Meggyőződésem, hogy rengeteget tanulhatok belőle és a közérzetemnek is jót tenne.

Ez így önmagában nem elég a boldogságomhoz, azt is el kell érnem, hogy valóban értelmes dolgot csinálhassak a munkahelyemen is, és mivel az utóbbi hetek nyögve-nyelős, akadozó értekezletei, a főnököm "most nincs időm rád, de majd ha lesz megbeszéljük" mentalitása szintén egy hidrogénbomba az idegrendszeremnek, annyira, hogy ma fogtam magam és leírtam Marinak, hogy mit akarok csinálni, milyen határidőkkel és mire van szükségem hozzá.

Ez azért ennyire nem egyszerű.

1) Azt tudtam, hogy a papírtérképes munkamódszert számítógépesre akarják cserélni, de nem tudtam, hogy pontosan mit akarnak vele, mert Mari képtelen volt elmondani, viszont most szerdán, mikor találkoztam Emiliával ő elmondta, hogy körülbelül 1000 feltérképezett helyszín van az ország különböző pontjain, különböző embereknél különböző fiókokban papírtérképeken filctollal körberajzolva, amiket egyszer szeretnének digitális formátumban összegyűjteni. Van ember, aki meg tudná csinálni, de nincs ideje rá, mert túl nagy meló. Van egy hapsi, aki viszont adatbázist épít, de nem térinformatikait.

2) Ezek után körvonalazódott bennem, hogy mit is akarnak, és mért nem csinálják. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy bevállalom-e az 1000 helyszínt a 300 Natura 2000 mellé és a tanösvény tanítgatás mellé.

3) Végül úgy döntöttem, hogy bevállalom, mert:

- a natura 2000 lápos dolog Olli mániája, és bár mindenki elismeri, hogy hasznos és jó, de Olli szívügye, nekem meg a Mari a főnököm és akkor segít nekem, ha tudok olyat ajánlani, ami neki a szívügye

- a tanösvényes feladat annyira nem nagy, és mivel májusra tervezzük az eksönt ezért addig még lenne 3 hónapom, amit nem áll szándékomban nyáladzó zombiként eltölteni az irodában

- 1000 hely, az... hogy is szoktuk mondani? Ááá, megvan: "nem tart semeddig".

- és a legmeggyőzőbb indokom: inkább szakadjak bele a ask munkába, minthogy ne csináljak semmit.

Ezek után megírtam Marinak a terveim, vázolva előtte, hogy a teljes élőhelytérképezési projektjük térinformatikailag fel lesz dolgozva, mire hazamegyek.

10 percen belül írt egy emailt, hogy ráérek-e február 5-én délben találkozni, mert épp Sinivel (igen, a lakótársammal, aki itthon van) beszél Skypeon a dologról. Én meg közben épp palacsintát töltögettem, tehát Sininek csak szólnia kellett volna és megbeszéljük helyben, de nem, az túl egyszerű, írjak inkább mailt :)

Na mindegy, a meetingre alaposan felkészülök, mert kész tényekre egyszerűbb rábólintaniuk, mint gondolkodni:)

Amúgy még egy kommunikációs bravúr finn módra:

A két héttel ezelőtti hétfői megbeszélésen megkérdezte tőlem az irodavezető, hogy meddig van szabadságon Susanna, aki ugye az egyetlen ember, aki a Luonto-Liitto weblapját módosítani tudja. Én meg néztem rá boci szemekkel, hogy honnan tudjam? Meg ezt most mért? Mire a választól majdnem leestem a székről: "te beszéltél vele utoljára". Mielőtt utat engedtem volna belső késztetésemnek és visítva kiugrom az ablakon erőt vettem magamaon és csak annyit kérdeztem: "megadjam a számát?"

Ne akadjunk ki a dolgon, a finnek tiszteletben tartják egymást magánéletét. Előfordul, hogy valaki másfél hónapra szabadságra megy és ezt nem közli a főnökével...

De hogy legyen nektek jó, vannak új portréim Mihálykáról:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És most megyek mennyei mogyorókat szervírozni a kis bojtosfülűnek.

Ma úgy alakult, hogy itthon felejtettem magam. Marinak két napja mondogatom, hogy majd délután megnézem milyen GIS adatokat töltögettem le múlt hétfőn a benti gépen, amin ugye nincs GIS-progi, a laptopomom pedig van, de -15°C-ban nem vagyok hajlandó a lakásból kivinni. Ma végre úgy határoztam, hogy reggel megkukkantom miket is bányásztam Gógli barátom segítségével. Jelentem irdatlan mennyiségű adatot gyűjtögettem, aminek a fele használhatatlan révén, hogy ha már arra jártam kis hazánkról is töltikéztem. Sajnos a poligonok nagy része kb M=1.1000.000 méretarányú, de jobb, mint a semmi.

Találtam orosz honlapon szovjet topográfiai térképeket, meg cseh honlapon finn térképeket és légifotókat Prágáról, szóval hatékony vagyok. És amit az irodai munka során soha, de soha nem sikerült volna véghezvinnem: kiporszívóztam a szobám és sütöttem rántott sajtot. Lehet hogy ez már perverzió, de direkt csak a legalacsonyabb fokozatra kapcsoltam a szagelszívót, hogy az egész lakásnak finom sült olaj szaga legyen. Ez legalább otthonra emlékeztet. Sokkal jobb, mint a félig elrohadt biohulladékos kukánk.

És történt egy csoda is: a fakanalas fiókban megtaláltam a sodrófát. Gyorsan megnéztem, hogy a kuka mögötti ott van-e még a másik (ugye Marjatta WC-kefével mosott kukát), de ott volt. Fogalmam sincs hol volt eddig a kettes számú sodráfa, de inkább nyújtok kézzel és fakanálnyéllel továbbra is.

Hupsz: elkalandoztam. Igazából a kis finn valóságról akartam írni, csak most annyira örvendek, hogy végre valami értelmes dolgot csinálok és pláne hatékonyan, hogy muszáj volt azzal kezdenem. Node a történet, ami miatt kakukkosórának érzem magam (ismét):

1. számú abszurum: EVS-támogatás és adópapír

Októberben, mikor megbeszéltük Marival, hogy 3 havonta kapok támogatást a dátumokat is lefikszáltuk, ami szerint a januári pénzem december 31-én kapom meg, amit később január 15-re módosítottunk, mert Mari szerint nem tudtuk volna elintézni az adópapírokat addig, de Mari megígérte, hogy elintézi nekem mire visszajövök. Mikor visszajöttem Helsinkibe január 11-én rákérdeztem hogy mi van az adópapírral. Azt mondta, hogy nem tudta leintézni, mert neki nem adják oda, csak nekem, így megbeszéltük, hogy ő felhívja őket és én meg bemegyek érte. Ez után minden találkozásunkor rákérdeztem a dologra, amivel annyit elértem, hogy január 18-án Mari átutalta nekem a januári támogatást. Tegnap ismét megkérdeztem, hogy mi van az üggyel, mert már mindjárt február, úgyhogy most végre Mari azt mondta, hogy felhívja az adóhivatalt és elintézi a dolgot. Már régóta tartotta a kagylót ügyintézőre várva, mikor megszólalt a mobilja. A kezembe nyomta a kagylót, "intézd el, ha kapcsolják az ügyintézőt" és elrohant. Még utána kiabáltam, hogy mit mondjak, amira azt válaszolta, hogy 3700. Gondoltam:jó. Az ügyintéző néni kedves volt és aranyos, megkérdezte a személyi számom majd a titkos számot, ami 3700 és ezzel az ügy meg lett oldva. Elmondta, hogy 1%-ot fogok adózni (lehet irigykedni ám, de Európa más országaiban EVS-esek nem adóznak) és hogy két napon belül elküldik a papírokat postán. Ezek után megköszöntem neki és letettem a telefont.

A dolog két ok miatt is kiakasztott:

1) Ha Mari azt mondja, hogy hívjam fel az adóhivatalt és mondjam meg nekik a titkos számot, akkor már január 11-én el lett volna intézve az ügy.

2) Ha Mari hívja fel őket bármikor akkor is el tudta volna intézni. A személyi számom tudta és mivel a munkatársaimmal lakom és közös a postaládánk ezért a papírokat sem lett volna bonyolult készhez keríteni távollétem során sem, de ha neki jó a saját zsebéből kifizetni a támogatásom, amit a szétszórtsága miatt nem kaptam meg: ám legyen.

 

2. számú abszurdum: szervezés kérdése

Ez a történet is tavaly kezdődött. Szóba került, hogy tudnék dolgozni a SYKE-ben (Finn környezetvédelmi kutató központ, vagy valami ilyesmi) , ahol a Natura 2000 lápterületek határvonalainak felülvizsgálatával foglakozhatnék. Küzben a Turunen család Olli nevű gyermeke kitalálhata, hogy megkaphatnánk a SYKE-ből a georeferált topográfiai térképeket és talán a légifotókat is és elkezdett valamit mahinálni. Január 19-én voltunk együtt a SYKE-ben a lápos bácsival beszélni aki azt mondta, hogy a térképeket ő csak a lápprojekthez tudja odaadni, de 500 euró ellenében a finn Fömi (Maanmittauslaitos) egész Finnország térképeit odaadja örökre és bármire amivel nem szerzünk profitot, így ebben megegyeztek Ollival. Ezután Olli megígérte, hogy majd beszél Marival, akinek következő hétfőn megemlítettem futólag a dolgot. Tegnap ismét elmeséltem Marinak, hogy mit csináltunk Ollival a SYKEben és miről egyeztünk meg, mire mondta, hogy jövőhéten úgyis akart Ollival találkozni, akkor majd megbeszélik mikor lesznek térképek. Néztem rá nagy boci szemekkel, hogy szívem szerint jövőhéten már dolgoznék ezzel, de tudomásul vettem, hogy hamari vagyok és így a következő két hétben a két napos munkámat kéne csinálnom. Ezérthát kitaláltam, hogy Olli ama amúgy nem túl értelmes fél mondatába kapaszkodjak, hogy gyűjtögessek adatokat netről. Ugye alapjáraton tudom mit akarok csinálni, ahhoz milyen adatok kellenének és ezeket igyekszem összeszedni, de itt északon máshogy gondolkodnak: szedjem össze az adatokat és meglátjuk mi lészen. Nem bánom, mert jó móka, csak értelme nincs osk, de legalább gyakorlom a QGIS-t.

 

...főleg a teásbögrémben. Néha a kakaósban is, nomeg a kicsi szívemben. Tiszta meg vagyok hatva, hogy még mindig kitartóan olvastok:) Egyszer hazajutok sütök nektek hálából répatortát (apának: jépatojtát).

Amúgy ma meglepően meleg van... volt. Már elmúlt. Egész nap hétágra sütött a Nap, csodaszép volt, fényes és meleg és fél délelőtt a szomszéd ház tetején néztem, ahogy csillogot rajta a hó. Délben tűnt fel, hogy lábnyomok vannak a tetőn - a nyeregtetőn - de ez előfordul. Jézusom! Még jó, hogy nem esett le szegény őrült az ötödikről.... márha a tető emeletnek számít... vagy a tető az emelet hiánya? No mindegy. Szóval szépen sütött a Nap, hazafele nem fájt a tüdőm, ha nem a sálon át vettem a levegőt és kicsit melegem is volt. A hó is sokkal vizesebb volt. Mikor mentem Mihálykát etetni, azon tűnődtem, hogy ha ez holnapra latyakká válik, akkor fel kell vennem a gumicsízmám meg találnom egy tálat a mogyoróknak. Aztán bejöttem, megnéztem a hőmérőt és 10 percig zokogtam. -8 fokot mutatott a hőmérő a konyhaablakban. Szörnyű, hogy elvesztettem a realitásérzékem. Még 20 hetet töltök itt és ebből a meterolomókusok jóslata értelmében  március végéig hó lesz, tehát a következő 9 hetet hó alatt töltjük.... illetve a jobbik esetben fölötte.

*Igen, Gabi, lehet hógolyózni fogunk :) *

Amúgy lehetne sokkal rosszabb is. Például Jakutszkban sokkal hidegebb van, éppen ezért nem is ott vagyok most és nem is áll szándékomban a közelébe se menni. Szóval jó itt Helsinkiben, jó meleg van, vagy ha nem is, fövök tovább a levemben :)

Tegnap beszélgettem a Korával, és mondtam neki, hogy ez az agykontrollos dolog tök jó lenne, de az esetek 90%-ban alszom be mielőtt leérnék alfa állapotba. Erre kaptam tőle egy meditációs zenét, amire azt mondta, hogy nagyon jó és próbáljam ki és így is tettem. Elméletileg a krónikus szétszórtságot is gyógyítja. Szép is lenne, napi fél óra zenehallgatástól rend lesz a fejemben.

Igaza volt a nőszemélynek (már megint), mert tényleg van hatása a dolognak. Az instrúkció azt mondta, hogy a zene hallgatása közben lazuljak el, ürítsem ki a fejem és csak úgy hagyjam, hogy a hangok sodorjanak, majd ismételgessek három kulcsszót.

Könnyűnek tűnik, mi? A lazulás része ment meg a fejkiürítés is (hojojj, az nem menne nekem?) és kalandoztak szépen a gondolataim, bár ebben némileg akadályozott, hogy kb 5 másodpercenként fává változtam a falét minden szépségével együtt (igen, gyökeret eresztettem), illetve bármi fává változott, akihez vagy amihez hozzáértem... ezúton is elnézést mindenkitől a kellemetlenségért aki akarata ellenére fává változott. Tényleg jó volt, de főleg érdekes, annyira, hogy ma is fává akarok változni, mert az vicces... de persze az is előfordulhat, hogy répává változom és az igen kellemetlen ennyi vegetáriánus ember között... na, majd igyekszem nem ehető lenni... Ja igen: a kulcsszavak ismételgetése: A Drakula halott de élvezi című pszichotrillerhorrorscifiben van egy rész. Hát én is így éreztem magam, jól kiürítettem a fejem, majd mikor felébredtem eszembe jutott... annyi baj legyen, majd máskor.

És történt végül egy gigszer: az MP3 lejátszóm nem 1 szám lejátszására volt állítva, így elmélyült Alfa-állapotomban megszólalt a Helloweentól a Salvation. Wow, imádom ezt a számot, de ijedtemben majdnem spontán testkiléptem. De legalább tudtam, hogy nem aludtam el... bár az is lehet, hogy elaludtam, csak felébredtem, nem is tudom. Minden esetre úgy aludtam egész éjjel, mint akit agyonvertek. Reggel, mikor csörgött az ébresztőm még javában theta-hullámokat generált az agyam... szerintem már így is maradok. Erről eszembe jutott még egy szám. Meg mégegy. Ma dalolós kedvemben vagyok, és ha már dalolunk akkor szélmalom!

Ma versenyt rendeztem magamnak, de csak azután, hogy végigbénáztam a fél délelőttöt... már megint. Van, hogy az ember lányának semmi sem sikerül. Node folyamatosan egy rakás szerencsétlenségnek lenni? XD Szóval a mai napom:

Felkeltem fél kilenckor, bekapcsoltam a modemet, majd felöltöztem és úgy gondoltam, hogy mégse nézem meg neten, hogy nyitva van-e a bolt, mert vagy a Lidl vagy a S-market tuti nyitva van. No azt se néztem meg, hogy hány fok van kint - amihez elég lett volna elfáradni a konyhaablakig - , így bátran elindultam. Mikor kimentem rájöttem, hogy a gondosan megírt bevásárlólistám és a Mihályka üzemanyaga nincs nálam, így visszajöttem és újra elindultam. Kitettem Mihálykának a kalóriapótlékot és elslattyogtam a boltba. Útközben a kilógó hajszálaim megfagytak, a leheletem ráfagyott a sálamra, a szempilláim is megfagytak és a kezem is fájt, pedig kesztyűbe dugtam. És erre mi történik? A bolt zárva. No, elbandukoltam a másikba, mert én biza kakaót akartam inni reggelire, de ismét csattantam az ajtón. Fájó szívvel, letört orral és megfagyott csarnokvízzel értem haza.A hőmérő -20°C-ot mutatott... Be jó lenne 40 fokkal melegebben lenni...

Itthon tettem-vettem, pakolásztam és egyszercsak, mikor a csarnokvizem olvadni kezdett megláttam egy nagy barna pacát a fán. Nézem: tuti az nem volt eddig ott. Felveszem a szemüvegem, nézem: mókusforma. Nem mozog. El nem tudjátok képzelni hogy megijedtem, hogy Mihályka ráfagyott a fára! Egyszál pulcsiban nyitottam ki az ablakot és kajabáltam, hogy "Mihályka-Mihályka szólalj meg, mozdulj meg!" És rámnézett a kis pamacsosfülű drágaság és kicsit még üldögélt ott, utána elszaladt.

 

 

 

 

 

 

Később jöttem rá, hogy pánikolnom fölösleges volt, hát csak nem olyan hülye, hogy önként ráfagy a fára. Miután ilyen ügyesen megnyugtattam magam nekiálltam vasalni, mert piszkosul fáztam. Vasalás után kellemesen megmelegedve nekivágtam ismét a boltnak. Már csak -16°C volt, egy pillanatra el is gondolkodtam kell-e egyáltalán kabát. Szépen ismét elballagtam az S-marketba, ezúttal be is jutottam. Álldogáltam egy picit a döglöttállatos pultnál, mire megtaláltam a pipiket. A választék óriási natúr pipiből (natúr = nem kulimászolták össze semminemű szósszal mint pl mézes, tejszínes, kapros, hányásos, csilis, stb). Szóval natúr pipiből volt mellfilé meg sima filé. Na arra nem jöttem rá, hogy mi az, ami nem mell, de nem is baj, a mell olcsóbb volt, így azt vettem. Ja: pulyka nincs. Szegény fél kiló előrecsomagolt pipim (más nincs csak előrecsomagolt) háromszor annyiba került, mint otthon: rablás. De annyira párolthusit kellet csinálnom (anyu is azt csinál, ha ételmérgezést kapunk), hogy megvettem én pazarló. Vettem mosószert is, így igencsak megkopasztva éreztem magam távozóban.

Hazaérvén megejtettem egy "anyuuuuuuu segíííts!" hívást hála a magasságos skypenak és mindenható internetkapcsolatnak és így a tudás birtokában nekiálltam használatba venni az összes nyeles lábast. Sini persze fintorgott mikor a husit mostam meg fűszereztem, de az az ő baja. Szóval a minél több nyeleslábas egyidejű használatára kiírt háziversenyemben az első nyeleslábas a husié lett. A második a rizsé - ojjé annyi rizst sikerült főznöm, hogy vagy mérgezést kapok vagy ferde szemeim lesznek a hét végére... de legalább a héten már nem főzök. A harmadik nyeles lábasban levestésztát főztem, míg a negyedik, és egyben utolsó nyeleslábasunkban tea készült. Mivel a leves nem volt hajlandó megfőni addigra mire a rizsem meg a párolthusim kész lett kimaradt az ebédből, de nem baj, jó lesz az holnap, holnapután, azután és azután is :) Így jártam. Most meg szerzek magamnak teát.

Tök jó, hogy van, aki olvas, már nem is érzem magam annyira bolondnak :) - pedig lenne rá okom...

 

 

No prüntyőkéim: Történelmi pillanathoz érkeztünk. Ez vala a századik bejegyzésem.

És rögtön egy csodálatos hírrel kezdeném: Ma reggel szépen süt a nap. Igaz, hogy hideg van, de süt a nap. És kit láttam teregetés közben? No kit? Hát bizony, jól sejtitek, Mihályka ugrált a fenyőn az ablakom előtt. Hajj, ha tudnátok milyen boldog vagyok :) Megvan a kis bundás és örvendik az ő pocakjának táplálására elhelyezett mogyoróknak. Szép nap ez a mai. Részben.

Mentem újabb adag mogyorókat kitenni Mihálykának és vettem fel a bakancsom és a jobb pár tiszta merő víz volt. Fölé volt akasztva Sini biciklistáskája. Gondolom havas volt, elolvadt és a cipőmbe folyt a hó belőle. Mondjuk fura szaga volt, kicsit édeskés, de gondoltam biztos a cipőm miatt. Hurrá. Olyan mérges lettem, hogy úgy csaptam be a bejárati ajtónkat, hogy beleremegett a ház. Na igen, még aludtak, tegnap bulizni voltak. Tudom, nem túl nagy bosszú, de jól esett. Mikor felkeltek szóltam Sininek, hogy árvizet fakasztott a cipőmbe. Megvizslatta a táskáját, ami száraz volt (már). Megkért, hogy mutassam meg a cipőm, ami tény és való tocsogott. Akkor előtúrt a táskájából pár sörösdobozt és javasolta mossam ki a cipőm, mert a sörösdobozokat hazafele össze szokta gyűjteni, hogy visszaváltsa a boltban és úgy látszik nem voltak teljesen üresek. Hurrá. Kimostam a bakancsom, beletömtem egy törölközőt és remélem kijött a sörszag és a bakancsom nem pusztul meg. No ennyit a mai bosszúságról.

A hasam most már teljesen jól van, de éjjel felébredtem arra, hogy fáj a hasam. No jó, jobb lenne azt mondani, hogy félig magamhoz tértem, ugyanis negyed órán át kerestem C-vitamint. Igen: hasfájásra. Este, mikor beszéltem anyuval azt mondta, hogy vegyek be C-vitamint, mert az jó megfázás ellen. Éjjel, mikor felkeltem, csak arra emlékeztem, hogy vegyek be C-vitamint, mert anyu mondta, de az nem jutott el a tudatomig, hogy a gyomorrontáson lehet nem segít.

Amúgy szorgosan telik a napom, reggel óta már mostam két adagot, teregettem, lassan összepakolok (megint). - Szörnyű, ha elmegyek valahova és hazajövök utána mindig kupi van. Nem is értem. :) No, nagyobb gond ne legyen. Ezt a bejegyzést pedig 5 órája írom, tehát közben elpakoltam :) Lassan csinálok sültkrumplit ebédre, hogy legyen nekem jó (igen-igen, most délután 4 óra van, de jobb később, mint soha).

A tréningről először is itten valának képek. Kedd délben érkeztünk Sopukkába, ami tényleg a nagy büdös semmi közepén van. A szállásunk kis faházakban volt. 4 szoba, mind 2 ágyas, 2 fürdőszoba, konyha, nappali, erkély, ahol a lakás többi részéhez képest elég hűvös volt. Az okítóterem egy külön épületben volt, ahogy az ebédlő is. Mivel kint hó volt ezért a cipőket mindig levettük az előszobában. Egy nap így nézett ki a cipők szemszögéből: reggel cipő föl átmenni a kajáldába, ott cipő le, aztán kaja után cipő föl át az okítóterembe, ott cipő le (eseti jelleggel kimentünk a tréning alatt, itt ugye cipő föl majd megint le) ebédhez cipő föl és le, ebéd után vissza okulni, ahol cipő ismét föl és le aztán az okulás után kaja, és végül el a szállásra. Valaki szaunázni is ment utána, de az nekem nem fekszik, ennyit már nem tudok cipőt lefölvenni.

A tréning egész tűrhetően telt, beszéltünk a projektekről, sikerekről, kihívásokról, elvárásokról. Összességében jó volt. Csütörtök reggel sétálni mentünk. A kiképzőközponttal szemben van egy tengeröböl. Mivel az elmúlt két hónapban a hőmérséklet folyamatosan 0 fok alatt volt (több hétig -20 körül - hála, akkor otthon voltam), ezért igen vastag jég nődögélt, olyannyira, hogy autónyomok is voltak rajta. A séta jó volt, de egy óra -15 fokban nem nevezhető túl komfortosnak. Szóval a lábujjaim nem éreztem mire visszaértünk, pedig volt rajtam egy pamutharisnya, egy térdzokni és egy sízokni és igen, bakancs is, mert csodával határos módon belefért a lábam a túrabakancsomba. Az arcom is kicsit megfagyott, a szemöldökömre ráfagyott a leheletem, de nagy élmény volt vízen járni:) Az tetszett. Csütörtök délután és péntek délelőtt finn óránk volt, amit tömören uncsinak neveznék. Kokkolában és pont ugyanezeket tanultuk és már akkor tudtam ezeket. OK, mostanra felejtettem, de most minek így kínozni a népet? Kedvet nem csinált a további tanuláshoz, bár nem bánnám, ha lennének nyelvóráim.

Mentem ebédet kreálni. Smaccantás!

Ja igen! Mivel ez a 100. bejegyzésem és szeretném tudni, hogy olvas-e még valaki a kiscsaládomon kívül (mert ha nem, akkor nem írok tovább), kérlek hagyjatok kommentet. Tényleg néha úgy érzem, mintha magamban beszélnék. De nem vagyok őrült... a hangok is azt mondják. Szóval ne hagyjátok, hogy őrültnek érezzem magam :)

No babák, visszatértem.

Nem tudom mitől, de rettenetes gyomorrontást kaptam, reggel 6 óta félóránként hasbaszúrnak. Ennek köszönhetően nyűgös vagyok és nagyon fáradt, ezért nem is írok ma. Majd holnap kaptok képeket, ha nem fagytok meg a látványtól :)

 

Múlt hetem a dekoncentráció jegyében tellet. Annyira szétszórt voltam, hogy az már fájt. (a múlt idő indokolatlan - szerk.) Hétvégéig azt hittem ez azért van, mert most jöttem vissza és nem pihentem eleget otthon, meg sötét is van és angolul kell beszélni, és máris úgy hiányoztok és jelenleg három nagy dísztököt is meg tudnék tölteni a kínjaimmal.

Gondoltam hétvégén alszom. Szép gondolat, gond nélkül végre is hajtottam. Na igen: fontos az akklimatizálódást kicsi célokkal kezdeni. Az alvások között azonban rájöttem, hogy ha már egyszer fél éve fent van a GIMP a gépemen illenék megtanulni. Meg a QGISsel is régen szórakoztam, hát nosza azt is. Érdekes ám GIMP kézikönyvet olvasva kitalálni hogy működik a GIS progi, de nekem ment. Illetve megyeget, mert a GISsel egyre jobban elboldogulok, a GIMP-ről meg már tudom hogy néz ki az ikonja. (Nem röhög: első lépés a program sikeres elindításához, hogy tudd mit kell bökdösni, hogy menjen).

Hogy bemutassam mennyire van kuszaság a fejemben folytatom azzal, hogy még hét elején mondtam anyának, hogy krumplifőzeléket akarok csinálni, vennem kell tejfölt. Valószínű anyám ismer, mert rám szólt, hogy krumplit is vegyek. 3 ökölnyi krumpliból megfőztem a főzelékem. És nekiláttam másnap enni. És harmadnap is azt ettem. És negyed nap is és ma végül befejeztem. Változatos étrend: 3 napig vadasmarha + 4 napig főzelék, most mondjam, vagy nem mondjam, hogy olyan volt, mintha a hátamba pakolnám? :) De amúgy finom. Holnap meg EVS képzés, ha eltalálok Sopukkáig (magyarítva: Szopóka). A program nem hangzik izgin, de biztos jó lesz. Majd viszek kötni vagy horgolnivalót vagy elviszem az alvókám és alszom nagyokat. Vagy rajzolok végre, úgyis ihletett állapotban vagyok (így hívom azt, amikor nyálcsorgatva alszom a laptopomon) Attól félek a képzésen is elalszom. Tudjátok milyen érzés, amikor az agysejtjeitek 97%-a sztrájkol, a többi meg az elégséges szolgáltatásról egyeztet? Szerintem egy gesztenyefiguránál nagyobb kilengést mutatna az CT, mint nálam most.

Ma már annyira elegem volt magamból, hogy anyu nagy örömére vettem magamnak multivitamintot. Tudományosan csináltam: Először bementem az Anttilába, mert ott ilyen cuccok szoktak lenni egész olcsón. Megnéztem, hogy egyet fizet kettőt kap akció van. Megörültem neki, de azért átmentem a patikába. Ott egy doboz multivitamin drágább volt, mint az Anttilában a kettő. No, akkor vissza. Útközben bementem a papírboltba, ahol árulnak sokféle cukiságot is. Pl. bögréket. Álltam a frissen érkezett félig kipakolt áruk előtt és az agyam teljes 3%-os (mínusz az egyeztetők) teljesítményével megállapítottam, hogy "cukiiiii". Állatkás bögrék voltak kitéve, négyféle kivitelben: cicás, tyúkos, bocis és bárányos. Először a cicásokat néztem, majd a bárányosat és a bocisat és a bárnyosat, a cicát is, meg a tyúkosat és a bárányosat és a cicásat és a bárányosat és a bárányosat és a kezembe maradt egy bárányos bögre. Olyan bájosan bárgyú bárányok vannak rajta, hogy ezeket csak szeretni lehet. Persze próbáltam magam meggyőzni. Íme a fejemben lefojtatott párbeszéd:

- 5millió bögréd van, minek még egy.

- Itt nincs is saját bögrém, mind otthon van.

- A konyhaszekrény tele van bögrékkel.

- De ez nagyobb.... és bárányos.

- De semmi szükséged rá.

- De olyan cukiiiii.

- 5millió cuki bögréd van.

- Akkor még egy pont elfér :p

És ezzel lett vége a magamban lefojtatott érv-háborúnak :)

Szóval íme a bögrém:

 

 

 

 

 

Ugye, hogy ugye? Hogy nem lehet otthagyni? Aki kijön érte annak vehetek ám bögrét. Ilyet, vagy dagadt macskásat, vagy bocisat vagy tyúkosat. Csak macerás röptetni, így csak akkor tudom odaadni, ha meglátogattok :D

 

Szóval a bögrés kitérő után bementem a K-marketbe, mert egy élelmiszerüzletben árulnak ám multivitamintot is a fogyikapszulák mellett. Hát ott is drágább volt, mint az Anttilában, kivéve a Tesco gazdaságos, amit meg nem vagyok hajlandó megvenni :) Így vissza az Anttilába és most már elmondhatom, hogy 200 db irdatlan randa bogyó tulajdonosa vagyok :) Úgy néz ki, mint a macskavitamin. És magnézium nincs is benne :( De van benne sok hasznos cucc. Mondjuk azt nem tudom, hogy mi az a kupari, de biztos arra van szükségem :)

 

 

 

 

Annak ellenére, hogy randa legalább büdös is. No nem baj, majd sötétben szemüveg nélkül szedem. Marad jövő télre is belőle, vagy majd megetetem a Marcival.

 

Így, a vitamin projekt után haza is jöttem. Örülök, hogy nem kell dolgoznom a héten, illetve nem is a munkával van bajom, hanem, hogy épp azt írom egy hete, hogy hogyan csináltuk a tanösvényt, ami nem egy könnyű feladat. Egyrészt mert inkább azt írnám, hogy hogyan kellett volna, de azt meg nehéz példákkal alátámasztani, másrészt mert kedves finn munkatársaim szerint nem egy nagy cucc egy tanösvényt összerittyenteni, fél oldalban le lehet írni. Már vitáztunk arról párszor, hogy tanösvényt építünk egy potenciális (a területen valóban előforduló) látogatóközönségnek, vagy önálló és össze nem függő bemutatóhelyeket barkácsolunk ET-nek. Azt hiszem a legnehezebb úgy megírni, hogy azt komolyan is vegyék. Bár az az érzésem, hogy bármit is írok és tavasszal bármilyen képzést is tartok, nem fogják használni. Én meg nem tudom megérteni, hogy mért nem értik, hogy ha csinálni akarnak valamit, azt akkor hatékony, ha tudják, hogy kinek és milyen céllal csinálják. És a másik mániájuk (Ollival az élen), hogy egy tanösvényt meg lehet csinálni egy nap alatt... Hát, ha lehetséges is, akkor az olyan is. No mindegy, ennyit a kínjaimról. Szerencsére múlt pénteken Olli megemlítette, hogy kereshetnék térinfós adatokat Finnorszégról, mert neki 0 darab van. Szerinte a net tele van velük. Nos egyetlen oldalt mondott, amin előfordulhatnak, ami A-Z finnül van. Ollé! No, jól kibabráltam vele, ugyanis alaposan előbányásztam jópár tonna adatot a drága kis országáról. Mondjuk az egyik ingyenes adatbázisos oldal humoránál van, ugyanis ott csak északi szélesség 60 fokig lehet adatokat szerezni, Finnország meg valahol 61-nél kezdődik. Sebaj, Magyarországot leszedtem, sosem árt, ha megvan :) Most megyek lelkesen ténykedni a bugyirózsaszín natura 2000 térképemmel, és szerzek málnaszörpit a báránykáimba.

Pénteken hazajövök, de lehet nem írok már, csak szombaton, esetleg vasárnap. Addig is jók legyetek és drukkoljatok, hogy Sopukka ne legyen szopóka (igen KáZSé: favicc, köszi :) )

Ui: Mihályka és még pár azonosítatlan lábasjószág lelkesen falatozza a kiporciózott mogyorókat. :)

 

 

Először is egy jó hír: Úgy néz ki végül két fánk maradt, a nyírt se vágták ki.

Azután tettem ki ám mogyorókat az udvarra, két helyre: a juhar alá és a leponyvázott biciklire. Mindkét helyre vezettek mókusnyomok.

Másnapra a faalól eltűnt az összes mogyi, de a madárlábnyomokból arra következtettem, hogy nem Mihályka pocijába kerültek. Node nem adtam fel, tettem ki újabb adag mogyorót, hátha Mihályka visszajön és összeszedegeti.

Ma reggel arra ébredtem, mintha valami a párkányomon mászkálna. Félálomban voltam, nem is másztam oda az ablakhoz.

Reggel, mikor szellőztettem lábnyomokat találtam a párkányon. Ezeket, ni:

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem tudom minek a nyomai ezek. Madárnak fura, a mókusnak meg 5 lábujja van, ezeken meg csak hármat lehet kivenni. Akinek van ötlete visítson. Minden esetre ttem mogyorót az ablakpárkányra is, hátha alapon.

Délután a kertben jött a meglepi: újabb lábnyomok. Az elmúlt 24 órában bizony mókus futkosott a kertben. A mogyoróból is fogyott, de nem tudom mennyi. Nem az összes. Most megszámoltam mennyit teszek ki és holnap helyzetjelentek. Ímé a kispajtás lábnyomai:

 

 

 

 

 

 

 

És emitt egy nagyobb állatka nyomai:

 

 

 

 

 

 

És egy mégnagyobb állat nyomai:

 

 

 

 

 

 

Vajon miféle nyomok ezek? A helyes megfejtést beküldőknek küldök még havas fotókat ám :)

 

Amúgy jól vagyok, takarítgattam, két napja krumplifőzeléket eszek és várom a tavaszt:)

 

 

Hétfőn volt a hátsókertünkben négy gyöngyörű nagy fa.

Kedden volt a hátsókertünkben három gyönyörű nagy fa.

Ma már csak két gyönyörű nagy fa van a hátsókertünkben.

És holnap már csak egy gyönyörű nagy fa lesz a hátsókertünkben... reméljük az az egy tényleg megmarad.

 

Hétfőn délután kezdődött a rémálom, még nem voltam Finnországban egy egész napja sem. Munka után hazafelé jöttem. A szomszéd háza előtt egy teherautó állt, jópár vaskos farönkkel megrakva. Először nem értettem mi történik, hogy most hozzák vagy viszik? Azután a teherautót megkerülve észrevettem a kis csápos traktorszerűséget, amivel a rönköket mozgatják. Akkor elfogott a rettegés, mert pontosan a házunk előtt állt. Szinte rohantam a kertbe. Fellélegeztem, a szomszédban vágták a fákat. Gondoltam építkezni fognak. Van ez így, de azért sajnáltam a fákat.

Este jött az igazán rossz hír. Sini összefutott a házibácsival, aki közölte vele, hogy másnap kivágják a mi fáinkat is. A négyből legalábbis hármat. Sini értetelen kérdésére, hogy mégis miért először azt a választ kapta, hogy rohadnak. A fák nem rohadnak - mondta Sini, de ez a füldesurunk nem izgatta, azt mondta, hogy megígérte a szomszédnak, hogy a fák pusztulnak mielőtt elkezdenek építkezni.

Ezek után este Sini és Olli megfúrta a fákat. Az eredmény: Az egyik luc teljesen jól van, a másik valóban kezd elszíneződni. Még nem rohad, de 15-20 éven belül fog. A nyír köszöni még élne vagy egy évszázadot, a juhar meg annyira nagyon rohad, hogy Olli nem bírta megfúrni. Kemény egy fa, na ő az, aki kegyelmet kapott.

Kedden reggel Olli még megpróbált beszélni a földesúrral, hogy ezek a fák nem veszélyesek, és akkor is ki lehetne őket vágni, amikor már áll a szomszéd háza. Mondanom sem kell ez nem hatotta meg a bácsit. Aggódtam a fákért is, de főleg a nagyobbik luc miatt, mert arra igen gyakran jár Mihályka. Nem tudjuk, hogy odúja van vagy éléskamrája ott, de sokszor szaladgált a fán fel és le. Az ablakom előtti fán szombat óta nem járt. Havasak az ágak. Mind.

Mire este hazaértem a kisebbik luc már nem volt meg. Reménykedve mentem el aludni, hogy nem létezik, hogy egy nap alatt csak egy fát tudjanak kivágni, biztos kegyelmet kapott a többi.

Ma az irodában kaptam a hírt, hogy Mihályka fáját kivágták. Na igen, lakbért nem fizetett... és most hajléktalan. Vagy kajátlan. Térdig érő hóban. Úgy döntöttem ma még nem teszek ki neki kaját, mert holnap jönnek a harmadik fáért. De holnap este viszek neki enni. Viszonylag friss nyomok vannak a juhar körül. Talán arra még visszajön és megtalálja az étket.

 

Hát,  már megint itt üldögélek egyedül a földön plédekbe csavargatva, félig kipakolt bőrönd társaságában, és teának csúfolt meleg vizes förmedvényt iszok... asszem kénytelen leszek főzni egy rendes teát is, mert a lengyelek érzésem szerint nem tudnak iható teát előállítani. Vagy csak egy hónap alatt megint hozzászoktam a fiiinom anyuteához :)

Elmajszolgattam az otthonról hozott kettes számú szendvicsemet is, pá-pá nyárig finom zsömlék és kenyérkék. Na jó: nem, mert 1) sütök magamnak egy hegynyit; 2) sütök a látogatóimnak egy hegynyit - mert úgy bizony lesznek ám - 3) hoznak a látogatóim zsömit. (Gabi: te csak a zsebedben hozhatod.)

A lendületesen elkezdett bejegyzésírást itt most felfüggesztem, mert fáradt vagyok és kipakoltam a bőröndöm felét. Az ágyamra... pech. Fázom is ám, de majd a mókusom melegít:) Vagy a polárpléd... Mókus polárpléddel? No mindegy. Mára ennyi, csóközön nektek.

:*

 

Ui1: Nikimagas hókupacok vannak ám itt, mintha minden hóhányó itt hányná a havat.

Ui2: Sini takarít. Remélem hamarosan kitakarítja a fürdőt, mert pancsolni akarok. Ha nem takarítja ki, mire kipakolok, akkor Domestossal fürdök.

Ui3: Vegyétek el tőlem a mézet, mert megeszem.

 

Akik közelebbről ismernek tudják, hogy ellene vagyok minden értelmetlen öldöklésnek, így a fák pusztításának is. Itthon évekig kampányoltam, mire elértem, hogy minden évben megmentünk egy fenyőfát, reményeim szerint az erdőnek. És mert sokan gondoljuk így, sok fa marad meg.

Azonban abba még nem nagyon gondoltam bele, hogy a csomagolópapír is fából van, de  hála a Greenpeace hírlevélnek, idén még több fát mentek meg, mert bizony, hogy eszem ágában nincs ezentúl papírba csomgaolni semmit sem:)

Íme egy oldal, ami elmeséli mért ne csomagoljunk papírba és egy másikon rögtön találtam is alternatív megoldást, hogy mégse legyen meztelen az ajándék... Bár nem értem, mért is ne?Azon még elvacillálgatok, hogy kinek csomagolok és kinek nem, mert van ám néhány önmagában csudiszép ajándékom, de azért az aprókákat talán célszerűbb beletenni valamibe. Azt hiszem megnézem milyen anyagok vannak a "rongyoszsákban" és varrok holnap pár zacsit. Meg ha jól nézem a naptáram sütnöm is el kéne kezdeni már:) Meg még akad pár folyamatban lévő projektem, mint mindig. Úgyhogy megyek is, mert el vagyok havazva és egy óra múlva kezdhetem sütni a Gabinak a melegszendvicseket :)

Aki nem csomagol idén papírba, attól kérek szépen kommentet ide nekem:)

 

 

No, kedveskéim, hazaértem. Majd ha lesz időm kifejtem :)

 

Nos, kedveskéim, némi kaland után itt ülök a reptéren és várom, hogy 30 perc múlva felszállhassak a repcsikére. Tök szép kis mező sok-sok színes világító virággal :)

Fél 5-kor indultam el otthonról, mondván, hogy ha elérem az 5:05-ös buszt az jó, ha nem, akkor 5:35-kor jövök. Nos, miután felébresztettem fél Pakilát a kerekes táskámmal 4:50-kor már a buszmegállóban álltam, de elég ki voltam melegedve, nem fáztam. Meg amúgy is két pulcsi, egy póló, egy hosszúujjú és egy trikó volt rajtam, alig tudtam a kabátom begombolni :) Michlen-baba feeling, hehe:)

Nos, busz nem jött 5:05-kor. 5:10-kor elolvastam újra a menetrendet és megállapítottam, hogy aki hülye fagyjon meg, ma nem péntek van és szombaton az első busz 5:35. Kezdetben azzal vígasztaltam magam, hogy úgyse tudtam volna otthon üldögélni tovább. Később fázni kezdtem. Elkezdtem énekelni, aupálya mellett úgyse számít verbális kínzásnak a nyekergésem. Énekeltem mindent: népdalokat, műdalokat, slágereket, francia himnuszt, végül már a Rigó-rigót és a Koko jumboot is... ez utóbbi nem tudom hogy jutott eszembe, mert abszolút nem rímel a huzsedári huzsedomra:) Node mindegy. Mikor már félig megfagytam megjött a busz is. Pontban 6-ra értem a reptérre. Ott nagy tanácstalanságomban megtalált egy egyenpólós lányka és online becsekkelt engemet mindkét madárkára, ablak mellé, hehe... Lesz kilátás, ha felkel a Nap egyszer :) Amíg meg nem kel fel nézem majd a fényeket. A táskám meg képzeljétek csak el 20,3 kg lett, ami 20 dkg-al több, mint amivel jöttem, dehát gyarapodtam, no :D A biztonsági ellenőrzésen most nem téptem le egy karkötőm se, mert az órámat direkt a másik kezemre tettem, hogyha levetetik se akadjak össze a gyöngyeimmel. 5 és negyed óra és otthon vagyok. Csóközön nektek. Ha tudok írok majd Bécsből is:) Legyen nektek online élő közvetítés helyváltoztatásom ügyesbajos dolgairól. Ha meg nem tudok írni, akkor csak annyit még, hogy

KÖZELEDEM :)

Nos kedveskéim, 8 és háromnegyed óra és otthon vagyok. A Metsäryhmä kiskarácsony egész jó volt, 11-re értem haza és utána még picit pakoltam. 3 óránál kevesebbre meg elvből nem fekszem le (max ájulok), szóval eltettem, vettem, most megyek pancsolni és egy óra múlva már a cipellőim veszem, és indulok a reptérre. Ölelés nektek, már tényleg nemsokára találkozunk :)

Még mielőtt hazamegyek írnom kell ám, nem ússzátok meg:)

Tegnap meg volt a csodás, megismételhetetlen, fantasztikus, nagyhatású tömegtüntetésünk a nagyragadozók lemészárolása ellen.

Röviden a történet az, hogy itt lehet vadászni farkasra, hiúzra és rozsomákra. Az állam minden évben meghatározza a kilőhető állatok számát, ami általában nagyobbra sikeredik, mint a kollegáim tűréshatára. Emellett igen nagy az illegálisan kilőtt állatok száma, mert a rénszarvaspásztorok féltik Rudolfkákat és lövöldöznek. A probléma tehát Lappföldet érinti elsősorban. (Másod, és harmadsorban is, mert délen már alig van nagyragadozó.)

A tüntetés úgy zajlott, hogy engem majdnem elfelejtettek magukkal vinni, amit igazán rosszul tettek volna, tekintve, hogy én voltam a tüntetők 5%-a, ami valljuk be nagy veszteség. Ottlétem azonban nemcsak ezért kulcsfontosságú, node haladjunk sorban.

Miután rájöttem, hogy itthagytak rohantam a banda után, akik szerencsére Birthét is otthagyták, és mivel én értem oda előbb kevésbé volt ciki a helyzet. Ezután lebattyogtunk a nagy fehér templom sok lépcsővel című tér melletti egyik kis utcába, egy babaházhoz. Ez volt a földművelésügyi és erdészeti minisztérium. (Nini, más is szeret idejárni.) Az épülettel szemben a járdán felsorakoztunk. Volt vagy 6 nagy transzparensünk, meg vagy 10 kicsi. És itt jön az én kulcsfontosságú szerepem: transzparenst kellett tartanom, ugyanis transzparens több volt, mint résztvevő, tekintve, hogy a nagyokat ketten tartották. A járda szélén mécseseket gyújtottak, kb 50 darabot. Néztem is, hogy szerintem elég lenne annyi, ahányan vagyunk. Megérkeztek a rendőrök is, kb. 8-an voltak, tehát kb minden rendőrre három tüntető jutott... és még Magyarországon mondják, hogy a rendezvények túl vannak biztosítva...

Egy furcsa kinézetű néni tartott beszédet, de sajnos a mondandójából csak annyit értettem, hogy "kedves állatbarátok". Magamban hozzátettem, hogy "és állatok". A beszéd után Samival bement a minisztériumba, majd szerencsére rövidesen ki is jöttek. Ezután mindenki fogott egy mécsest (egyesek kettőt vagy hármat) és elidultunk valahová. Reméltem, hogy akárhova is megyünk majd hazatalálok onnan, illetve, hogy a mécses hamar átmelegszik, mert otthonfelejtettem a kesztyűm.

A tüntetők már a megjelenésükben sem tekinthetők komolynak - 1-2 transzparens és 1-2 mécses mindenkinél engem inkább vonuló karácsonyfákra emlékeztetett - , de a komolytalanságot tetézte, hogy elpusztult farkasos transzparenst tartva vidáman csevegtek egymással. Hozzám is odajött egy néni, magyarázta, hogy elaludt a gyertyája, én meg bólogattam, de csak nem hagyta abba, így kénytelen voltam kinyögni, hogy nem beszélek finnül, de ő csak folytatta. Megismételtem, hogy tényleg nem beszélek finnül és hogy magyar vagyok, de nem dolgozta fel. Végül szép lassan tagoltan ismét elmondtam: nem. beszélek. finnül. Felháborító, hogy ha kedves akarok lenni és finnül mondom sosem vesznek komolyan :D A néni lelkesen nevetgélve angolul kezdett velem csevegni, aminek tudjátok mennyire örültem. Azon gondolkodtam, hogy ha már ilyen kevesen vagyunk legalább komolyan és méltósággal kéne vonulni és nem egy oviscsoport szintjén.

Mikor a villamossineken vonultunk kicsit rosszul éreztem magam. Miután hátranéztem határozottan félni kezdtem: ott sunnyogott mögöttem 15 méterre egy 3B jelű villamos. Arra gondoltam, hogy tán jobb lenne, ha a húgom menne át rajtam traktorral, az mégiscsak családban maradna. Féltem, hogy megunja a villamosvezetű a szöttyögésünket és átmegy rajtunk, de szerencsére nem tette.

Nagy nehezen odaértünk valami hatalmas sok oszlopos és sok lépcsős épülethez, ami előtt sok-sok turista állt és mivel egykettőre látványosság lettünk fotózni kezdtek. Én a transzparensem mögött bujkáltam... Az egyre erősödő szélben letettük a lépcsők elé a mécseseket. Ami nem aludt el útközben, az elaludt, a járda szélén a szélben. Próbálták őket újra meggyújtani, de sikertelenül, végül feladták. A tüntetésnek itt vége volt, Birthével visszavittem az irodába a transzparenseket és hazafelé örültem, hogy ismét egy vagyok a sok közül. Elég borzasztó élmény volt, szóval az biztos, hogy tüntetni nem megyek soha többet, még akkor sem, ha egyet értek. Vagy legalább addig nem, míg nem keseredek el annyira, hogy azt higgyem nincs más út.

 

Nagyon ideje már hazamenni: a mai nap szumma szummárom 5 óra 59 perc hosszú(?). Aki sír, hogy 7kor sötét van, annak üzenem, hogy itt 9-kor is:)